x
hu
en

Aztékok Aranya szabadulószoba

VESZPRÉM MENEKÜLJ
A szabadulószoba bemutatása
Hernán Cortés, a híres spanyol konkvisztádor 1519-ben érkezett az Azték Birodalom gazdag fővárosába, Tenochtitlanba. Az azték uralkodó, II. Montezuma látványos ünnepséggel köszöntötte a „fehér bőrű isteneket”, akiket gazdagon megajándékoztak arannyal és ezüsttel is annak reményében, hogy megkímélik a várost. A kapzsi spanyolok azonban elfogták Montezumát és helyi szövetségeseik segítségével kirabolták Tenochtitlant és lakóinak jelentős részét lemészárolták. Az aztékok válaszul fellázadtak a hódítókkal szemben és a kavarodásban Montezuma is életét vesztette. A spanyolok kénytelenek voltak sebtében visszavonulni az azték fővárosból, sőt még a zsákmányolt kincseiket is hátra kellett hagyniuk életük megóvása érdekében. A konkvisztádorok menekülés közben a Texcoco tó mélyére süllyesztették Montezuma legendás kincsét. Cortés a következő évben ugyan visszatért, de hiába hódította meg az egész Azték Birodalmat, a kincset nem sikerült újra megtalálnia. Egyesek szerint az elrabolt kincsek a mai napig a tó fenekén fekszenek, bár már sokan keresték ott, mindmáig hiába. Egy legenda szerint azonban, Montezuma halálát követően kétezer azték férfi felhozta a kincseket a tó aljáról és halott királyuk holttestével együtt északra vonultak…
BŐVEBB INFÓ
Kapcsolat
Cím: Sarolta udvar
Telefonszám: +36 30 126 2622
Facebook: https://www.facebook.com/menekuljveszprem/
Instagram: https://www.instagram.com/menekuljveszprem
Kategória
VÉLEMÉNYEK
TÉRKÉP NÉZET
Kivel voltál játszani?
Párommal
Családdal
Barátokkal
Kolegákkal
Játékmester értékelése
A játék története
Helyszín minősége
Látványvilág
Ajánlod másoknak is?
Név*
E-mail
Szöveges értékelés*

Vélemények a(z) Aztékok Aranya szabadulószobáról

Már 0 játékos írta le a véleményét a Aztékok Aranya szabadulószobáról. Ők ilyennek látták:

Közeli szabadulószobák

Egy titokzatos emberrabló áldozatait megszállottan a szabadság értékére akarja megtanítani úgy, hogy egymásnak ismerős embereket rabol el, és hajmereszt...
TOVÁBB
A sötét oldal szimpatikusabb? Kipróbálnátok, milyen Oszkár üldözőjének lenni? Itt az alkalom. Megnyílt a Maffia Parti szobánk is, ahol lépésről-lépésre,...
TOVÁBB
Fekete mágiához folyamodott, így Apóphisz (sötétség istene) segítségét kérte. Férje, Petite fáraó lelkével fizetett, és cserébe egy aranykoponyát kapott...
TOVÁBB
A szürke falakon jelek, feliratok. Talán az előző rabok üzenetei. A priccs kemény és kényelmetlen. Súlyos rácsok és csak egy résnyi kilátás. Van, aki él...
TOVÁBB
A kissé őrült tudós dolgozószobájában az időgép visszarepít a 80-as évekbe. Ebben a retro elemekben bővelkedő kalandban számos olyan játék vár Rátok, am...
TOVÁBB
Zsákkal a fejeteken tértek magatokhoz egy sötét, nyomasztó helyiségben, kezeitek kikötve, és sejtelmetek sincs, hogyan kerültetek ide. A dermesztő csen...
TOVÁBB
Oszkár, a mindenki által ismert és szeretett kocsmáros sajnos rossz társaságba keveredett.Egyik nap arra eszmélt, hogy akiket cimboráinak gondolt, valój...
TOVÁBB
Bezárt táskák, csomagok, bőröndök mindenütt. Az egyikben a kijárat kulcsa. A többiben rejtélyes tárgyak sora és egy időzített bomba. Vajon sikerül hatás...
TOVÁBB
Svarcer, a városi alvilág egyik legismertebb alakja,végrehajtotta az évszázad legnagyobb rablását: ellopta az emberiség legféltettebb kincsét... A zsákm...
TOVÁBB
Leonardo da Vinci (1452-1519), az ismert itáliai polihisztor, élete utolsó éveiben felfedezéseit, találmányait és legfőbb titkait egy Kódexbe jegyezte l...
TOVÁBB
Egy elhagyatott kastély rejtelmes termeiben jártok, ahol minden sarkon újabb titok vár rátok. Ahogy lépdeltek a hűvös folyosókon és vizsgáljátok a régi ...
TOVÁBB
Nagypapa házában erős dobszólamot hallotok a padlásról, melyet követve a lomok között megtaláltok egy régi társasjátékot… Játszani hív! A játékot elkezd...
TOVÁBB